25 éves az Egyesület!

Az egyesület alapító tagjait, jelenlegi tagjait hívtuk Söjtörre a közösségi házunkba, hogy együtt ünnepeljük meg az egyesület 25. évfordulóját. Nagy örömünkre szolgált, hogy meghívásunknak eleget tett Jordán Ferenc, korábbi elnök, jelenleg tiszteletbeli elnök. Feri bácsi nevéhez fűződik ez egyesület több, mint 2 évtizede, sokat tett a közösségért. Megtiszteltek jelenlétükkel a zalai Méhész-egyesületek képviselői is, Keszthelyről, Nagykanizsáról és Lentiből érkeztek vendégeink. Köszönjük, hogy jelenlétükkel és támogatásukkal segítenek bennünket a söjtöri polgármester és képviselő urak.

Czémán László elnök köszöntötte a megjelenteket, kiemelte, hogy az egyesületi közösség olyan, mint egy jó csapat, hiszen az a közösség alapját az idősebb alapító tagok, a fiatalabbak a friss erőt adják, együtt tud ez a csapat tevékenyen dolgozni a közösségért. Bizodalmát fejezte ki, hogy az ötvenéves évfordulón is úgy fogunk visszaemlékezni, hogy ez egy jó csapat.

Ezután Könyves Gábor, Söjtör Község Önkormányzat polgármestere köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezte ki, hogy Söjtörön ez a civil szervezet is jelen van, a képviselőtestület mindenkor támogatásáról biztosította az egyesületet.

Az ünnepségen Jordán Ferenc tiszteletbeli elnök is szólt, felelevenítette a kezdeteket, elmesélte a résztvevőknek, hogy már 1989-ben kezdődött a közösség építése szakcsoport formájában, az egyesületi formában való működés valóban 1993-ban kezdődött el. Az akkori vezetés is megtett mindent annak érdekében, hogy megfelelő módon tudja képviselni a méhészek érdekeit, létrehozták a baráti közösséget, egymást segítették a tagok szükség esetén.

A beszédek után Czémán László és Jordán Ferenc leleplezték a ház falán lévő emléktáblát, mely az évfordulóra készült. Az ünnepséget a Söjtöri Népdalkör vidám dalcsokra zárta.

A hivatalos ünnepség után az ünnepi torta felvágására és elfogyasztására is sor került.